.

Scifi

ma más a szép a szürke ködben

elhervadt virágokon

megtréfál a fény megtörik a varázs

parázslik a pázsiton

a virgonc naplemente

összeér a föld a végtelennel

s az új horizonton

árnyat játszik a megannyi

szkafanderbe csomagolt

álomjáró ember

nihil és egyszerre valami fülsiketítő

éteri csörömpölés zavar meg

 az ép ész elvész

mint Ikarosz  a napban

csalódott tömegek fulladnak a habba

mit erővel termel

a zivatar a vérből

s a félkész jövőnket elvetjük élből

persze zavarban sem leszünk

csak rettegünk a mélytől

de valami eltörik

mikor nincsen kérdés

valami megszakítja

a józan ész fonalát

a fekvő nyolcast félbehagyja

persze az idő sem jár tovább

ha nincs ki mérje

a rendszer értelmét veszti

s a végtelenségben

az egyetlen fény

mi az értelmet hordozta

megalkotja újra az istent

és a keringő bolygó helyén

marad egy tábla

itt valamit egyszer nagyon elcsesztek

szedd a sátorfád

indulj el…

hátha…