és hogy miért felejtette az asztalon
azt a füstös búrájú hatvan vattos
izzót, mert az nem égett ám ki,
csak azóta már egy másik világít-
ja a világot meg egészen szépen,
és ott abban a másik fényben
már másképp vetül az árnyék,
és a cigifüst is csak halványan kék,
meg talán egy kicsikét szürke,
és úgy keveri bele az űrbe
azt a nagy hajót, amit épp most látott
elmenni, és a wc-be mártott
kendőjével integetett
valakinek, egy lány helyett,
mert akkor már nem volt képben,
és fejét törve az égőjét nézte,
hogy miért felejtette az asztalon,
mi volt a célja, és hogy vajon
pírítsa meg, vagy inkább olajon
a zöldségfélét, mert azt nagyon
szerette, még abban az időben,
mikor a szobát sárgító égőben
észrevett egy kis piros foltot,
és arra gondolt, hogy most egy kozmosz,
vagy legalább egy univerzum
röhög rajta, hogy rögtön elfut
újat venni, mert zavarja a pötty,
és a régi izzó az asztalon köt
ki végül ebben a furcsa mesében,
ami nem kezdődik és nem ér véget
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.