.

 A rohadt életbe, mégis, mit keresek itt? Eljött az ideje, hogy adjak végre a melónak, vagy csak szórakozni jöttem ide? Elvégre itt ez a sok tökkelütött idióta, mászkálnak körülöttem, mint akik arra kárhoztattak, hogy egész életükben keressék a boldogságot, aztán valami rejtélyes oknál fogva, amikor épp a kellős közepén járnak, ahelyett, hogy észrevennék, még jobban nekiállnak nyüzsögni.
Keljetek fel végre, itt a 21. század!
Valószínűleg mostanra sikerült annyi mérget lenyelnem és megennem, hogy fel sem tűnt a deviáns egyhangúság, ami körülvesz. Gondoltam volna akár csak egy perccel is korábban, hogy minden fenekestül fordul fel körülöttem? Vagy csak én fordultam fel közben? Akárhogy is nézem, négy plazmatévé mered rám ennek a könnyűfém szerkezetes sátornak a négy sarkáról, mindegyiken ugyanaz a műsor ismétlődik. Remeg a kép, gyors és egyenetlen vágások, egy-két váratlan, hatásvadász kisiklás oldalra, ismerős arcok, zűrzavar, káosz, BANG! TÍZ! Tíz-tíz-X-10-tíz- ||||| ||||| - tíz-TÍÍÍÍÍÍÍÍZ!
Bírjátok?
Naná! Látom magam, ahogy fél perc múlva artikulált léptekkel megközelítem a Veri Important Perszonok részére kialakított bárpultot. A karjaim aszimmetrikusan kitárva, egyensúlyoznom kell a puha padlószőnyegen, ahogy kerülgetem az alumínium székecskéket és asztalocskákat, amiknél még nem ül senki. Én vagyok az első vendég.
- Lehet itt inni valamit?
- Hát, még nem vagyunk nyitva, bocsi.
A válasz szó szerint lelő. A testem hátrafeszül, a térdeim a pult alá rogynak, de szerencsére az utolsó pillanatban, még mielőtt elterülnék, sikerül jobb kézzel belekapaszkodnom az átlátszó áleleganciába burkolt ócska furnérlemezbe.
- Ijjj, a fenébe, ez majdnem megvolt! – ahogy felfelé tápászkodom, bal kézzel óriásit dörrentek a pultra. – Akkor azt akarod mondani, hogy el kell mennem egészen, aaaaaa, odáig, hogy egy megszeppent diáklánnyal sört csapoltassak?! Ezt akarod, te rohadék? Hát nincs még nyitva ez a rohadt fesztivál?!
- Nézd, látod, hogy még csak most pakoljuk szét a poharakat…
- Megjegyzem az arcod, ember! Megjegyzem…
Lenne értelme az ilyesminek? Bizonyos körökben, ahol az erőfitogtatás mindennapi elvárás, talán. De az nem az én utam. Kotrok inkább egy cigit a zsebemből, rágyújtok, és a Veri Important Perszonoknak idecipelt kanapén elterülve nézem még egy darabig, ahogy megtelik körülöttem emberekkel a tér és az idő.
Nagy a jólét, piszkosul nagy. Innen nézve mondjuk olyan, mintha épp síkképernyőben, meg felbontásban mérnék, de biztos kurva boldog itt mindenki, velem az élen. Buli. Meg fesztivál. Ja. A pultban viszont még tényleg csak a poharakat sikálják, esélyem sincs, hogy akár egy fél pohár vizezett Bambit is kapjak, úgyhogy jobb lesz, ha összeszedem magam, és valóban keresek egy megszeppent diáklányt, aki sört ad nekem ezen a porrá égetett, júliusi délutánon, még mielőtt az illúzió engem megkerülve telepszik rá a tömegekre. A francnak sincs kedve kimaradni a buliból.