kúszik befelé a küszöböm alatt.
Csodálkozom, hogy ez is egy matiné.
Csak a lehorgadt fejem nem készült fel rá,
hiszen pillanatok alatt
elalszom, míg te anyukád játékát hallgatod.
Ócska húros hangszeren kapirgál egy hangért.
Teljes erőből rágom a zaccot és nézem,
Ahogy minden izomrostját használva
dallamot csihol a megfeszült idegeiből.
Csillapít, mert a láz elárasztja a szemem.
Vörös fólián át mennyire közömbös a vér…
Én csak bámulom azt ajtót,
s téged minden hang közelebb hoz hozzám,
csak a valóság lesz egyre furcsább.
Csak az álom lesz egyre normálisabb
és így is lehet…
Bizonyítja a millió lakatlan bolygó,
min bolyongón gomolyog egy gömb felhő
benne visszhangzik az éden zöreje,
csatakos hajjal vizionál
a teremtés fehérszakállú
önelégült léhűtő
örege…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.